i55

ÚTINAPLÓ

Pattan a csomagtartó zárja, készen állunk a hosszú útra. Visszanézek Lou Malnati’s felé, még érzem a számban a frissen sült deep dish pizza puhán ropogós tésztájának mennyei textúráját. Nekidőlök a bérelt Ford ajtajának, kicsapom a térképet, végighúzom az ujjam a tervezett útvonalon. A cél New Orleans, de többször meg fogunk állni útközben. A bátyámra pillantok, még beszél egy pár szót a helyi olaszokkal, biztos vagyok benne, hogy éppen invitálja őket hamarosan nyíló éttermünkbe, ahol az övékhez nagyon hasonló pizzát fogunk sütni. Az olasz hevesen gesztikulál, repkednek az amerikai szavak közé bújtatott, eltúlzott olasz kifejezések, zeng a nevetésüktől az utca – máris barátok lettek. Buona notte, még találkozunk!, biccentek neki, kissé sürgetően – több mint ezerötszáz kilométert fogunk megtenni, induljunk. Rövid időn belül már az Interstate 55-ös úton hajtunk dél felé, magunk mögött hagyjuk a szelek városát, az égbe szökkenő felhőkarcolókat, a felgyúló fényeket, Chicago lassú lüktetését.

Az éjszakát felváltva vezetjük végig, én ülök a volán mögött, amikor áthajtunk St. Louis-on. Korábban jártunk már itt, mindig szívesen emlékszem vissza ezekre az utazásokra. Míg a bátyám a ‘jóéjtsör’ után elégedetten horpaszt az anyósülésen, én belemélyedek az emlékeimbe. Pár éve jártunk itt először, amikor a barbecue-zás mesterségét kutattuk – nem könyvekből vagy az internetről, hanem a helyiektől szerettük volna megtanulni, hogyan is kell ezt csinálni. Mindig megérint, milyen kedvesek itt az emberek, mennyire szívesen beszélgettek velünk, mindenféle ismertség nélkül segítettek nekünk. Befogadóak voltak, elmondtak és megmutattak mindent, amit ők már hosszú évtizedek óta tanultak és tapasztaltak. Imádtam hallani a lelkesedést, mely minden mozdulatukat és szavaikat is átjárta – így nem volt nehéz gyorsan tanulni, minden átragadt ránk. Már majdnem 3 éve… hogy is volt? – számolgatom magamban az elmúlt esztendőket. Négy éve nyitottuk meg a Burgert, akkor két éve van már meg a Barbecue is… Akkor is hasonló felállásban szeltük keresztül Amerikát, csak akkor más utakat jártunk be.

Reggelre kissé kimerülten érkezünk meg Memphis-be. Chicago-hoz képest érezhetően melegebb van, a levegő száraz, de nagyon friss. Ahogy körbenézek hirtelen ugyanaz az szakmai izgalom tölt el, mint három éve, amikor az első igazi amerikai barbecue étterembe készültünk belépni. Teleszívom a tüdőmet a reggeli napsugarak erejével, bár kicsit belerondít a bátyám cigarettájának a füstje. Kávé mellé mindig rá kell gyújtania. Ettől köhögnöm kell, de az érzés nem szállt el, hamarosan egy hamisítatlan hangulatú barbecue joint-ban, a Jim Neely’s Interstate Bar-B-Que-ban ülünk a már megszokott sorbanállás után és elégedettem faljuk a bordát és a szegyet. Még mindig hihetetlen számomra, hogy ez a hely már ‘78 óta kínál barbecue-t, amikor mi még azt sem tudtuk, hogy létezik egyáltalán ez a szó. Érezni az elmúlt évtizedeket a falakon, látni az emberek mozgásán a szakma iránti szeretetet, a generációkon átívelő családi összetartást, mely a hús és a barbecue körül forog. Ez itt nem csak egy biznisz, hanem életek összefonódása, egy közösség, ami együtt lélegzik a szmókerekkel. Ezt az érzést szerettem volna először is hazavinni és ha bármit sikerült ebből Budapesten megvalósítani, akkor már megérte.

Tennessee államot elhagyva keresztülmegyünk egész Mississippin, hogy elérjük utunk végcélját, a Louisiana állambeli New Orleans-t. Már majdnem lenyugszik a nap, mire megérkezünk a fülledt hangulatú városba – az utcák szinte vibrálnak, a pálmafák lustán hajladoznak a Mexikói-öböl felől besurranó tengeri szélben. Érezzük a sós levegőt a bőrünkön, s bár fáradtnak kellene lennem a rengeteg vezetés után, mégsem érzem annak magam. Egyenesen a város dobogó szíve felé hajtunk, hogy hideg sörrel hűtsük le magunkat, majd nyílik a szakmai szem és kutatja a közelben fellelhető legimpozánsabb burgerezőt. Azért szerettem bele anno ebbe az egyszerű street food műfajba, mert a variációk végtelen tárházát kínálja és csakis a kreativitáson múlik, mennyit hoz ki belőle az ember. Ahogy ott álltam New Orleans-ban és kezdtem együtt lélegezni a várossal, eszembe jutott ez a tökéletes párhuzam – ahogy a fények játszottak a tengerrel, ahogy az emberek nyüzsögtek az utcákon, ahogy a sarki pubból szűrődött ki a blues – mennyi variáns, mennyi lehetőség! Ezt szeretném otthon is, a saját éttermemben.

Ahol az út véget ért, ott kezdődik a következő. Mindegyik állomásról hazahoztunk valamit – egy ízt, egy érzést, egy tanulságot – ezeket pedig egybegyúrtuk. Megszületett az Interstate 55, vagyis az I 55 American Bar & Restaurant, ahol az ízekkel elevenítjük fel az Amerikát keresztülszelő út nagyvárosainak hangulatát. Chicago deep dish pizza, hagyományos amerikai barbecue és vadállat burgerek egy fedél alatt a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány út sarkán. I 55 – That’s my Road!